II. KURZUS Március 25-től!

Szóljon heti egy este a művészetről!

☝️Mi ez?

Az Értsd a Kortárst! egy formabontó kurzus, ahol művészettörténetet tanulhatsz izgalmas kortárs összefüggésekkel. Az előadások során párhuzamosan ismerheted meg a művészettörténet klasszikus szereplőit és a mai művészeket. Összehasonlító elemzéssel közelítünk a művekhez, így az új információk jobban összeállnak a már meglévő ismeretekkel.

☝️Miért?

Az Értsd a Kortárst! előadások küldetése, hogy közelebb hozzák és átélhetőbbé tegyék a műalkotásokat. Hiába a sok repró, gyakran nehéz kapcsolódni a művekhez, főleg a kortársakhoz.

☝️ Kiknek?

Érdeklődőknek és szakmabelieknek egyaránt. A program a művészet iránt nyitott és érdeklődő embereknek készült, akik szeretnének átfogó képet kapni a kultúra és a vizualitás kapcsolatáról. Az előadásokon az alkotások mögé pillantunk, hogy lássuk, hányféle üzenet összpontosulhat egy-egy műben.

☝️ Hogyan épül fel a tanfolyam?

Előadások, találkozások, és a műélvezet mélyrétegei – tölts 14 alkalmat a kortárs művészettel! Ebben a kurzusban az itáliai barokktól indulva a felvilágosodáson, majd a romantikán és realizmuson át a klasszikus avantgárd irányzatokig jutunk el. Az ellenreformációtól a huszadik századig, a különböző irányzatokkal, iskolákkal és izmusokkal párhuzamosan, az ezekre a hagyományokra építő, több, mint százhetven mai alkotó művét vizsgáljuk. A tizenegyedik előadáson egy szokatlan nézőpontból, a testábrázolás felől nézve ismételjük át a kurzus anyagát.

Az elméleti program mellett kapsz egy meghívót az Értsd a Kortárst! zárt facebook csoportjába. Csatlakozz virtuális közösségünkhöz: oszd meg a véleményed, kérdezz, és ne maradj le a heti inspirációkról, vagy a közös kiállításlátogatásokról! Továbbá, a tanfolyam végén kapsz egy virtuális név- és linktárat, amiben pillanatok alatt megtalálhatod az előadásokon szereplő
összes kortárs alkotót, illetve egy digitális művészeti fogalomtárat is, amely tartalmazza a tanfolyam során előkerült legfontosabb művészeti fogalmakat.

Előadások, találkozások, és a műélvezet mélyrétegei – tölts 14 alkalmat a kortárs művészettel! Ebben a kurzusban az itáliai barokktól indulva a felvilágosodáson, majd a romantikán és realizmuson át a klasszikus avantgárd irányzatokig jutunk el. Az ellenreformációtól a huszadik századig, a különböző irányzatokkal, iskolákkal és izmusokkal párhuzamosan, az ezekre a hagyományokra építő, több, mint százhetven mai alkotó művét vizsgáljuk. A tizenegyedik előadáson egy szokatlan nézőpontból, a testábrázolás felől nézve ismételjük át a kurzus anyagát.

Az előadások mellett lépj interakcióba, és keltsd életre a művészetet  három ráadás alkalmon, hogy a tanfolyam után is magabiztosan mozogj a kortárs közegben!

Artist Talk: találkozz személyesen egy, az előadások során megismert magyar alkotóval, és kérdezd meg, ami mindig is érdekelt! 

Művészet és önismeret workshop: fedezd fel, hogy hányféle jelentést kelthet életre egy műtárgy!

ÉaK! Kiállítás+:  alakítsd ki vagy mélyítsd el kritikai szemléleted egy közös kiállítás látogatás alkalmával, hogy később is komplex jelentésrétegekre bukkanj a galériákban! 

Az elméleti és gyakorlati program mellett kapsz egy meghívót az Értsd a Kortárst! zárt facebook csoportjába. Csatlakozz virtuális közösségünkhöz: oszd meg a véleményed, kérdezz, és ne maradj le a heti inspirációkról, vagy a közös kiállításlátogatásokról! Továbbá, a tanfolyam végén kapsz egy virtuális név- és linktárat, amiben pillanatok alatt megtalálhatod az előadásokon szereplő
összes kortárs alkotót, illetve egy digitális művészeti fogalomtárat is, amely tartalmazza a tanfolyam során előkerült legfontosabb művészeti fogalmakat.

A tanfolyamban több mint 170 kortárs alkotó munkával ismerkedhetsz meg, többek között velük:

☝️ A kurzus előadásai:

II/1. Egy új kor hajnala – Katolikus barokk

Fedezd fel egy új, dinamikus világkép kibontakozását és a katolikus egyház nagy megújulását a XVII. században! Ebből az előadásból megtudhatod, hogy a túlzásokat és illúziókat kedvelő barokk művészet hogyan inspirálja a formabontó kortársakat, vagy azt, hogy hogyan jelennek meg teátrális elemek napjaink művészetében.

2024. 03. 25. hétfő 18:00

II/2. Gazdag hagyományok – Polgári barokk és rokokó

Ismerd meg az Itálián kívüli barokk művészet és a rokokó sajátosságait! Kerülj közelebb a holland csendéletekhez és az eat art-hoz, vagy tudd meg, hogyan hasznosítja e korszak drámaian vagy játékosan tobzódó művészét a giccs art!

2024. 04. 08. hétfő, 18:00

II/3. Láthatóvá tett tudás – A klasszicizmus művészete

Akadémiák születése, teoretikus alapú művészet, univerzális harmónia és az antikok túlszárnyalása. De vajon a XXI. század hogyan viszonyul a klasszicizmus normatív világképéhez? Ismerd meg a kortárs gesztusokkal színesített public space fogalmát vagy a kollaboratív alkotói módszereket!

2024. 04. 15. hétfő, 18:00

II/4. Ébredező alternatívák – Romantika és realizmus

Ebben az előadásban a magával ragadó romantika és a szikár realizmus legfontosabb alkotóihoz kerülhetsz közelebb. Ismerj meg néhány nonkonformista, rebellis vagy outsider alkotóval a kortárs mezőnyből, akik szélsőségesen értelmezik újra a romantika művész-ideálját!

2024. 04. 22. hétfő, 18:00

II/5. A technika távlatai – Modern építészet

A technikai forradalmaktól a bolygó túlépítéséig és tovább: kontinensvárosok, mozgó épületek, és a Hold lakhatóvá tétele. Ebben az előadásban a modernizmus felől közeledhetsz a kortárs építészet legfontosabb alakjaihoz.

2024. 04. 29. hétfő, 18:00

II/6. Botrányos sikerek – Impresszionizmus és posztimpresszionizmus

Sziporkázó napsütés, ragyogó színek és könnyed ecsetkezelés: hogyan inspirálják a közkedvelt impresszionista alkotások a mai művészeket? Ismerd meg az appropriation art kortárs gyakorlatát vagy az intézménykritikus alkotók válaszát a La belle époque idején éhező művészek helyzetére!

2024. 05. 06. hétfő, 18:00

II/7. A századforduló képekben – A szecesszió művészete

Egyéni válaszok a század- és ezredforduló új problémáira: láss rá a szimbolista és szecessziós művészetre és e korszak napjainkig ható eredményeire! Figyeld meg a művészek sajátos jelképeit és témáit, amellyel az egyre bonyolultabb civilizációs folyamatokra reagáltak egykor és ma!

2024. 05. 13. hétfő, 18:00

II/8. Az új maximája – Izmusok 1.

Időzz kicsit az avantgárd ellentmondásos korszakában! Hogyan jelenik meg ez az új, ipari és zajos város a modern művekben és hogyan találkozhatsz vele manapság hanginstallációkban? Ismerkedj a modern szemlélet egyeduralmát megkérdőjelező kortársakkal!

2024. 05. 27. hétfő 18:00

II/9. Az új maximája – Izmusok 2.

Kerülj közel a formaépítő izmusokhoz! Hogyan fordult át napjainkra a konstruktivista alkotói magatartás dekonstruktív módszerré? Kerülj képbe többek között a hard-edge és a recycle art fogalmával vagy nézz bravúros ipad festményeket napjaink sztárművészeitől!

2024 06. 03. hétfő, 18:00

II/10. Az új maximája – Izmusok 3.

Találkozz egy viharos század szélsőséges érzelmeivel a művészeten keresztül! Figyeld meg, hogy a modernizmus konvenció ellenessége és ellenkulturális törekvései miként élnek ma tovább a neo-expresszionizmus, a kutatás alapú művészet, vagy akár az environment művészet alkotásaiban!

2024. 06. 10. hétfő, 18:00

II/11. Testközelből – A barokktól a XX. századig

Az ismétlő előadásban a testábrázolás felől olvasva ismerheted meg az újkori és legújabb kori művészetet, egészen a kortársakig. Kóstolj bele a neokonceptuális, posztmodern és posztkolonista megközelítésekbe vagy ismerd meg a bioart fogalmát!

2024. 06. 17. hétfő, 18:00

* Artist Talk

Tarts velünk, és találkozz személyesen a magyar kortárs művészet egyik kiemelkedő alakjával! Ismerkedj meg egy alkotó munkásságával a lehető legközvetlenebb módon és kérdezd meg, ami mindig is érdekelt! Az Artist Talk az Offline csomagot választó hallgatók számára elérhető.

* Művészet és Önismeret Workshop

Lépj párbeszédbe a kortársakkal! A workshop célja, hogy a közös gondolkozás révén részben felfejthető legyen, hogy egy művész, a néző vagy maga a kultúra nagyban hogyan alkotják meg a különféle jelentéseket. Fejleszd a kreatív, kritikai nézőpontod a legkülönfélébb eszétikai és társadalmi megközelítéseken keresztül! A workshop alkalom az Offline csomagot választó hallgatók számára elérhető.

* Kiállítás+

Ebben a programban egyedülálló módon, izgalmas szempontok alapján nézünk meg egy kortárs kiállítást, amit közösen állítunk össze egy teljesen újszerű élménnyé. Fedezd fel újra a művészet örömét és közösségteremtő erejét! A Kiállítás+ alkalom az Offline csomagot választó hallgatók számára elérhető.

☝️ Mikor és hol?

Az Értsd a Kortárst! II. kurzus előadásai 2024. március 25-től hétfő esténként 18 órától kezdődnek.

Ha bármelyik alkalomról lemaradnál, vagy csak felevenítenéd a hallottakat akkor felvételről vissza tudod nézni a teljes képzés videó anyagát egészen július végéig! 

Az Értsd a Kortárst! II. kurzus előadásai 2024. március 25-től hétfő esténként 18 órától kezdődnek.

A tanfolyam főhelyszíne a Gránit Pólus Irodaház [1062 Budapest, Váci út 3. – az egykori Sóház]. Ha bármelyik alkalomról lemaradnál, vagy csak felevenítenéd a hallottakat akkor felvételről vissza tudod nézni a teljes képzés videó anyagát egészen július végéig! 

☝️ Ki tartja az előadásokat?

Az alkalmakat Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész tartja.

☝️ Hogyan lehet jelentkezni?

Az ÉaK! II. tanfolyamra Online csomagban tudsz regisztrálni:

(A tanfolyam díját van lehetőség két ütemben befizetni.)

☝️ Hallgatóink mondták:

„A műalkotások számomra sokszor csak üvegvitrinbe zárt, megközelíthetetlen, értelmezhetetlen tárgyak voltak. Az előadások foncsort varázsoltak ezekre az üvegekre, hogy tükrök legyenek belőlük, amikben már megláthatom magát az alkotót, a kort, amiben élt, sőt (és számomra ez a legizgalmasabb) saját magamat is.”

Andi, 37

„A kurzus erőssége számomra pont az, ami egyben a lényege is, hogy az általam kedvelt klasszikus alkotásokon keresztül érthetem meg a kortársakat.”

István, 40

„Teljesen egyedi lehetőség ezen a piacon. Több művtöri kurzusra jártam már, a kortárs, ha egyáltalán szóba kerül, mindig a végén, csak kutyafuttában. Nagyon közel hozza a kortárs művészetet az, hogy beágyazódik a művészet történetébe, nem valami eszement, élettől elrugaszkodott művekként látjuk őket, hanem megérthetjük az öszefüggéseket, hasonlóságokat, és indíttatásokat.”

Anna, 62

„Imádtam, hogy az előadások rengeteg téma felé nyitottak, bátrak voltak, tabuk nélkül, és mindig az uralkodó nézőponttól eltérő perspektívákat mutattak.” 

Zsuzsi, 34